A vizsga

Félek. Nem is félek, inkább rettegek. Minden egyes eljövendő perctől, órától naptól, évtől. Egyetlen melletti kitartásom oda vezetett, hogy már teljesen romokban heverek lelkileg. Nem tudom magamba kiterjeszteni a Fényt, ahogy szoktam. Kezdek egyre jobban tönkremenni, s míg én sorvadok, sajnos ő nem gyarapszik, mert akkor hagynám hagy maradjon minden így. De mindeközben neki ugyanúgy rossz, s gondolom ahogy érzi rajtam szenvedésem, úgy ő is átéli azt. Nincs lélek melyet jobban szeretnék nála. S csak egyre jobban szeretem...elérkezett az, hogy már nem tehetem meg ezt, hogy el kell távolodnom tőle, mert neki szüksége van arra, hogy megszűnjék kicsit a nyomás amit rá gyakorlok, s bár fájni fog neki, hogy nem leszek ,,úgy" ott, mégis, remélhetőleg utána neki jobb lesz. Még nem tudom, hogy fogom ezt pontosan megtenni és elmondani neki. Majd akkor és ott tudni fogom és úgy fogom mondani ahogyan annak lennie kell.

Hogy velem mi lesz? Már most minden egyes percbe belehalok, pedig még meg se tettem. Szenvedek, hisz minden pillanatom átlengi az a kétségbeejtő érzés, hogy nem szabad szeretnem úgy, vagyis szerethetem, de nem érezheti. Nem adhatom amennyit ebben a helyzetben tudok és szeretnék. Csak kevesebbet (mert a kevesebb néha több). Belehalok, félek, rettegek.

Holnap találkozom egy régi jó barátommal. Egy angyal ő, fénysugár, aki ellen sokszor elkövettem ugyan azt a hibát. Bántottam és fájdalmat okoztam neki, pedig róla igazán rosszat semmit sem lehet mondani (érezhető, hogyha azt mondom rá sértődékeny, az semmi a jóságához képest). Holnap találkozom vele, kaptam még egy esélyt, hogy bizonyítsam mennyit fejlődtem az utóbbi időkben, hogy igaz emberként lehessek ismét barátja. S bár nem lesz lámpaláz, nem lesz verejték, de mégis...olyasmi ez, mint egy vizsga. Ezeket a vizsgákat az élet állítja elénk. S nekem ezúttal nem szabad megbuknom. Mert akkor örökre elveszítek egy angyalt az életemből, csakis az én hibámból.

S utolsó reményként: Ha átmegyek, lehet az Úr megkönyörül rajtam és Egyetlenen. Belém szeret szombaton, az utolsó alkalomkor, amikor ,,úgy" lehetek ott mellette, és boldogok leszünk. Vagy ha nem így lenne....hát, várna rám az, amit nem tudok elképzelni még, s mely rettenetes lenne.