Hát így?!

Ma sajnos nem jött át Tamim, ami bár kicsit elkedvtelenített, mégis iszonyat boldog vagyok így is! Persze, bennem van a félsz, hogy meggondolja magát meg minden hülyeség...de míg régen mindig a negatív érzelmek uralkodtak rajtam a dolgokkal kapcsolatban, most alig figyelek oda erre, inkább örülök és boldog vagyok. Hihetetlenül jó érzés aggódás helyett csak szeretni, s mielőtt kiderült volna miért nem jött, még az sem zavart volna, ha azért nem, mert nincs kedve most hozzám. Mert...ő ilyen, s mivel szeretem: elfogadom ezt, s minél jobb neki, annál jobb nekem. Ráadásul azt hiszem ez nem is baj, mert így egészséges maradhat a dolog, nem úgy mint Gergőnél, aki nemrég töltötte be a 18-at, a barátnője a 14-et , és tulajdonképpen együtt élnek.
Ha már Gergőnél tartunk...szívvel érdeklődtem nála, hogy miként sikerült vizsgája, aztán elkezdtünk beszélgetni, és én elmondtam a helyzetet. Erre közölte, hogy nem tud örülni szívből ennek, mert ez csak még jobban eltávolít minket egymástól....Mondtam, hogy én viszont igenis örülök és boldog vagyok, teljes szívből (nyílván nem amiatt, hogy ez még tovább eltávolít minket egymástól, amivel persze nem is értek egyet), s viccesen tettem hozzá, hogy ne aggódjon, és ne nyafizzon miatta. Természetesen azonnal azt írta erre hogy hagyjuk, elköszönt és ment. Azaz megsértődött. Ezt kaptam tőle, hogy mikor boldog vagyok annak ő nem örül szívből!
Bezzeg én, mikor Emesével összejöttek (Azon este hárman voltunk, s én próbálkozgattam, Emesénél, ahogy az már egy ideje volt, ha néha együtt voltunk valahol. Nem ment bele, s Gergő a szemem láttára jött össze vele…), akkor este duciztam ugyan még, de aztán legyőztem az egót bennem, s másnap őszinte szívvel kívántam nekik boldogságot, és adtam rájuk áldásom (bár teszem hozzám éppen Mazsolát csalta meg mindezzel, ami kimondottan nem tetszett, s ezért pár napra rá borítottam is a bilit, hogy Mazsolám édes húgom mihamarabb kikerüljön ebből a kapcsolatból)! És….teszem még hozzá, mióta Emesével együtt élnek, alig látom őt, főleg nem egyedül, s ha sok dologért ebben hibás is vagyok, mindenhez két ember kell…Ezek után mit szóljak erre???
A legjobb persze az, hogy amúgy ez fölkúrta volna az agyam, így viszont legyintettem rá, és mosolygok :)!