Tegnap érdekes dolgok történtek. Házibulit tartottam ugyanis, és minden adott volt ahhoz, hogy egy jó kis buli legyen belőle. Voltunk ehhez a kis lakáshoz mérten sokan, fiúk és lányok, volt vodkánk, szódásszifonunk, tequilánk, vízipipánk, gitár, egyszóval minden ami csak kellhet.
Ahogy az lenni szokott sokat ittunk, sokan el is vesztették a fejüket vagy gyomortartalmukat, esetleg mindkettőt egyszerre. Pénteken táncházba voltunk, nagyon jól éreztem magam, ott volt Viki is, s semmi probléma nem volt, nem fájt semmi, és már kezdtem örülni, hogy sikerülni fog ez a baráti kapcsolat dolog. Tegnap a bulira azonban nem tudott eljönni.
Egylelkemnek mostanság két nő volt az életébe, akikbe szerelmes, mikor az egyiküknél kutyául álltak a dolgok, a szívébe rögtön közeledett a másikhoz és fordítva. Az egyiküknél nem jött össze neki, de úgy téve, mint akinek nem fáj ez ,,tért vissza” a másik lányhoz.
Ültem az ágyamon, mellettem ott ült a világ egyik legszebb teremtése, akivel Egylelkemnek nem sikerült. Megsimogatott és közeledett a szám felé… megtörtént a csók. S mint kiderült Egylelkem ott volt mellettünk. Tudtam, hogy fáj neki, ezért utána mentem, s rendes módon, ahogy az én lelkiismeretem megköveteli, megalázkodva bocsánatot kértem, úgy alázkodtam meg, ahogy más előtt nem tenném meg, és azt hiszem soha többet nem is fogom. Aztán az a világszép teremtés ismét a karjaimban kötött ki, s csókolóztunk másodszorra is a bocsánatkérés után. Most pedig nem érzem emiatt rosszul magam.
Mert kérdem én, az Égtől s magamtól, ha tudom, hogy ez csak egy ,,bulismár”, megteszem-e? Nem! Azért tettem meg, mert ő akarta, s én is vágyom a boldogságra, egy tartós kapcsolatra. Én abba reménykedtem (ki tudja talán nem hiába, habár sajnos úgy tűnik de, ám ez már a jövő zenéje), hogy kellek neki, komolyan. S miután míg Egylelkem hajtott rá és próbálkozott, a kisujjamat sem emeltem a leányra, s még próbáltam is segíteni Petinek, hogy összejöjjön, de nem jött, s én ott álltam úgy, hogy Egylelkem már megint a másik nőre gondol, én pedig boldog lehetek talán… így nem érzem rossznak magam.
Ugyanis Vikis időmben Egylelkem mindig azt mondá, hogy győzzem le az egómat, ne akarjam görcsösen birtokolni Vikit, hanem fogadjam el az ő szeretetét, olyannak amilyen, és ne várjam, hogy úgy szeressen ahogy elvárom. Ha ezt megteszem, akkor boldog tudok lenni vele, ha nem is úgy (ez így is van), s akkor örülök, ha mással boldog. Akkor kérdezlek téged Uram, és Egylelkem, kit mesteremnek tartok, nevezek, és követek sok dologban: Nem e neked is meg kéne mutatnod nagyságod (melyről mindannyian tudunk) azáltal, hogy legyőzvén az egóból fakadó fájdalmakat (azaz, hogy veled nem lesz olyan kapcsolatba e leány, és nem úgy szeret téged, ahogy te őt), szurkolsz nekem, és örvendezel, hogyha már nem veled van, legalább olyan emberrel aki jó és vigyázni fog rá, s akit Egylelkednek nevezel, mely rám nézve óriási kegy?!
Tudom, hogy csúnya dolog ez, mert csalódtál bennem, fájdalmat okoztam (de vajh mélyebbet is, és nem csak az egóét?) és árulásnak érzed. Én nem érzem annak, s ezért nézek föl az égre, hogy mutasson irányt, és mondja meg: Árulás-e, vagy csak az Úr jóvoltából felém nyújtott kegyek és lehetőségek megélése, megpróbálása, mely boldogságomhoz vezet?
Egy dolog bánt, hogy fájdalmat okoztam neked. Ha ez igazi tiszta fájdalom. Amennyiben az egóé, úgy szintén sajnálom, de akkor ezen keresztül fogod megtanulni annak leküzdését, s úgy fejlődésed szolgálja.
Tudom ezek nagyzoló szavaknak tűnnek, hiszen én vagyok a ,,jobb pozícióban” olyanoknak tűnnek, melyekkel magam akarom védeni a lelkiismeretem ellen, de nem! Mert bennem tényleg ezek a gondolatok vannak, s ha rosszak, gonoszak, gyarlók és az egó mondatja velem, úgy kérlek tekints el gyengeségem fölött, s ebben az esetben kérem az Urat, mutassa meg a javulás útját! Remélem megtudsz érteni, megtudsz bocsátani nekem, mert alig van az életemben nálad fontos személy, s nem akarom, hogy kapcsolatunk csak a legkisebb csorbát is szenvedje emiatt.
S hogy mi a csoda? Imádom, szeretem Vikit, de immáron csak barátilag. A táncházba már kezdtem sejteni, s mára egyértelmű lett. Nagyon szeretek vele lenni, és várom, hogy végre olyan igaz és közeli barátok lehessünk, amit eddig érzelmeim megakadályoztak. Nagyon boldog vagyok, és fölszabadultam. Ezt csak az úrnak köszönhetem, aki elég hitet adott hozzá. S ezért a tegnap esti csókban is az Ő kegyének megnyilvánulását látom, s nem bűnös rossz cselekedetet, mert ahogy sikerült hitemmel leküzdenem az ellenem törő magam alkotta gonoszat és sötétet, úgy egyből jutalmat adott. Köszönöm nektek drága barátaim, családom, akik végig mellettem voltatok.
Köszönöm Egylelkem, nélküled régen meghaltam volna már, s én ily kegyetlenséggel háláltam/hálálom meg. Nagyon szeretlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése