Őszbe rohanó üres vonaton?

Még muszáj leírnom mennyire semmire se tartom magam, s félek, hogy még idővel sem akad majd senki akinek így kelljek. Tegnap itt voltak nállam egy páran, köztük Viki is. Ő még mindig nem tudta fölfogni, hogy milyen hatással van rám, hogy mennyit jelent egy szava, hogy milyen apróságokkal a szívembe tud taposni és marni. Én pedig meg nem tudom túltenni magam ezeken a dolgokon. Idáig eljtuni, hogy ne szenvedjek és kínlódjak: hatalémas munka volt. Már csak ez a kis rész maradt/ébredt belőle így Tami után. Pompás, újra számolnom kell ezzel...