Hát így?!

Ma sajnos nem jött át Tamim, ami bár kicsit elkedvtelenített, mégis iszonyat boldog vagyok így is! Persze, bennem van a félsz, hogy meggondolja magát meg minden hülyeség...de míg régen mindig a negatív érzelmek uralkodtak rajtam a dolgokkal kapcsolatban, most alig figyelek oda erre, inkább örülök és boldog vagyok. Hihetetlenül jó érzés aggódás helyett csak szeretni, s mielőtt kiderült volna miért nem jött, még az sem zavart volna, ha azért nem, mert nincs kedve most hozzám. Mert...ő ilyen, s mivel szeretem: elfogadom ezt, s minél jobb neki, annál jobb nekem. Ráadásul azt hiszem ez nem is baj, mert így egészséges maradhat a dolog, nem úgy mint Gergőnél, aki nemrég töltötte be a 18-at, a barátnője a 14-et , és tulajdonképpen együtt élnek.
Ha már Gergőnél tartunk...szívvel érdeklődtem nála, hogy miként sikerült vizsgája, aztán elkezdtünk beszélgetni, és én elmondtam a helyzetet. Erre közölte, hogy nem tud örülni szívből ennek, mert ez csak még jobban eltávolít minket egymástól....Mondtam, hogy én viszont igenis örülök és boldog vagyok, teljes szívből (nyílván nem amiatt, hogy ez még tovább eltávolít minket egymástól, amivel persze nem is értek egyet), s viccesen tettem hozzá, hogy ne aggódjon, és ne nyafizzon miatta. Természetesen azonnal azt írta erre hogy hagyjuk, elköszönt és ment. Azaz megsértődött. Ezt kaptam tőle, hogy mikor boldog vagyok annak ő nem örül szívből!
Bezzeg én, mikor Emesével összejöttek (Azon este hárman voltunk, s én próbálkozgattam, Emesénél, ahogy az már egy ideje volt, ha néha együtt voltunk valahol. Nem ment bele, s Gergő a szemem láttára jött össze vele…), akkor este duciztam ugyan még, de aztán legyőztem az egót bennem, s másnap őszinte szívvel kívántam nekik boldogságot, és adtam rájuk áldásom (bár teszem hozzám éppen Mazsolát csalta meg mindezzel, ami kimondottan nem tetszett, s ezért pár napra rá borítottam is a bilit, hogy Mazsolám édes húgom mihamarabb kikerüljön ebből a kapcsolatból)! És….teszem még hozzá, mióta Emesével együtt élnek, alig látom őt, főleg nem egyedül, s ha sok dologért ebben hibás is vagyok, mindenhez két ember kell…Ezek után mit szóljak erre???
A legjobb persze az, hogy amúgy ez fölkúrta volna az agyam, így viszont legyintettem rá, és mosolygok :)!

Olyankor...

Hát, a mai nap, életem egyik legbodlogabb napja volt. Veled Tamim. Örömömet és boldogságomat nem tudom szavakkal leírni. Csak...Köszönöm Neked, hálám kimondhatatlan. Ez vonatkozik Istenem, rád is, ki midnne bűnöm és gyarlóságom ellenére nem hagytál el, s hatalmas égi kegyeddel jutalmaztad küzdelmeim. Hitem nagyságát csak te foghatod föl! S köszönöm Egylelkem, a te hatalmas erőd, emberi nagyságod, (mit nagyság? hatalmasság ez!) nélkül semmi sem lehetett volna. Nem tudom kifejezni neked, nem tudok többet adni mint azt, hogy köszönöm, Mesterem! Remélem, egyszer méltó lehetek viszonozni mindent!

Csoda és árulás?

Tegnap érdekes dolgok történtek. Házibulit tartottam ugyanis, és minden adott volt ahhoz, hogy egy jó kis buli legyen belőle. Voltunk ehhez a kis lakáshoz mérten sokan, fiúk és lányok, volt vodkánk, szódásszifonunk, tequilánk, vízipipánk, gitár, egyszóval minden ami csak kellhet.
Ahogy az lenni szokott sokat ittunk, sokan el is vesztették a fejüket vagy gyomortartalmukat, esetleg mindkettőt egyszerre. Pénteken táncházba voltunk, nagyon jól éreztem magam, ott volt Viki is, s semmi probléma nem volt, nem fájt semmi, és már kezdtem örülni, hogy sikerülni fog ez a baráti kapcsolat dolog. Tegnap a bulira azonban nem tudott eljönni.
Egylelkemnek mostanság két nő volt az életébe, akikbe szerelmes, mikor az egyiküknél kutyául álltak a dolgok, a szívébe rögtön közeledett a másikhoz és fordítva. Az egyiküknél nem jött össze neki, de úgy téve, mint akinek nem fáj ez ,,tért vissza” a másik lányhoz.
Ültem az ágyamon, mellettem ott ült a világ egyik legszebb teremtése, akivel Egylelkemnek nem sikerült. Megsimogatott és közeledett a szám felé… megtörtént a csók. S mint kiderült Egylelkem ott volt mellettünk. Tudtam, hogy fáj neki, ezért utána mentem, s rendes módon, ahogy az én lelkiismeretem megköveteli, megalázkodva bocsánatot kértem, úgy alázkodtam meg, ahogy más előtt nem tenném meg, és azt hiszem soha többet nem is fogom. Aztán az a világszép teremtés ismét a karjaimban kötött ki, s csókolóztunk másodszorra is a bocsánatkérés után. Most pedig nem érzem emiatt rosszul magam.
Mert kérdem én, az Égtől s magamtól, ha tudom, hogy ez csak egy ,,bulismár”, megteszem-e? Nem! Azért tettem meg, mert ő akarta, s én is vágyom a boldogságra, egy tartós kapcsolatra. Én abba reménykedtem (ki tudja talán nem hiába, habár sajnos úgy tűnik de, ám ez már a jövő zenéje), hogy kellek neki, komolyan. S miután míg Egylelkem hajtott rá és próbálkozott, a kisujjamat sem emeltem a leányra, s még próbáltam is segíteni Petinek, hogy összejöjjön, de nem jött, s én ott álltam úgy, hogy Egylelkem már megint a másik nőre gondol, én pedig boldog lehetek talán… így nem érzem rossznak magam.
Ugyanis Vikis időmben Egylelkem mindig azt mondá, hogy győzzem le az egómat, ne akarjam görcsösen birtokolni Vikit, hanem fogadjam el az ő szeretetét, olyannak amilyen, és ne várjam, hogy úgy szeressen ahogy elvárom. Ha ezt megteszem, akkor boldog tudok lenni vele, ha nem is úgy (ez így is van), s akkor örülök, ha mással boldog. Akkor kérdezlek téged Uram, és Egylelkem, kit mesteremnek tartok, nevezek, és követek sok dologban: Nem e neked is meg kéne mutatnod nagyságod (melyről mindannyian tudunk) azáltal, hogy legyőzvén az egóból fakadó fájdalmakat (azaz, hogy veled nem lesz olyan kapcsolatba e leány, és nem úgy szeret téged, ahogy te őt), szurkolsz nekem, és örvendezel, hogyha már nem veled van, legalább olyan emberrel aki jó és vigyázni fog rá, s akit Egylelkednek nevezel, mely rám nézve óriási kegy?!
Tudom, hogy csúnya dolog ez, mert csalódtál bennem, fájdalmat okoztam (de vajh mélyebbet is, és nem csak az egóét?) és árulásnak érzed. Én nem érzem annak, s ezért nézek föl az égre, hogy mutasson irányt, és mondja meg: Árulás-e, vagy csak az Úr jóvoltából felém nyújtott kegyek és lehetőségek megélése, megpróbálása, mely boldogságomhoz vezet?
Egy dolog bánt, hogy fájdalmat okoztam neked. Ha ez igazi tiszta fájdalom. Amennyiben az egóé, úgy szintén sajnálom, de akkor ezen keresztül fogod megtanulni annak leküzdését, s úgy fejlődésed szolgálja.
Tudom ezek nagyzoló szavaknak tűnnek, hiszen én vagyok a ,,jobb pozícióban” olyanoknak tűnnek, melyekkel magam akarom védeni a lelkiismeretem ellen, de nem! Mert bennem tényleg ezek a gondolatok vannak, s ha rosszak, gonoszak, gyarlók és az egó mondatja velem, úgy kérlek tekints el gyengeségem fölött, s ebben az esetben kérem az Urat, mutassa meg a javulás útját! Remélem megtudsz érteni, megtudsz bocsátani nekem, mert alig van az életemben nálad fontos személy, s nem akarom, hogy kapcsolatunk csak a legkisebb csorbát is szenvedje emiatt.
S hogy mi a csoda? Imádom, szeretem Vikit, de immáron csak barátilag. A táncházba már kezdtem sejteni, s mára egyértelmű lett. Nagyon szeretek vele lenni, és várom, hogy végre olyan igaz és közeli barátok lehessünk, amit eddig érzelmeim megakadályoztak. Nagyon boldog vagyok, és fölszabadultam. Ezt csak az úrnak köszönhetem, aki elég hitet adott hozzá. S ezért a tegnap esti csókban is az Ő kegyének megnyilvánulását látom, s nem bűnös rossz cselekedetet, mert ahogy sikerült hitemmel leküzdenem az ellenem törő magam alkotta gonoszat és sötétet, úgy egyből jutalmat adott. Köszönöm nektek drága barátaim, családom, akik végig mellettem voltatok.
Köszönöm Egylelkem, nélküled régen meghaltam volna már, s én ily kegyetlenséggel háláltam/hálálom meg. Nagyon szeretlek.

A hit éltet

Meglepődve tapasztalom, hogy az előző bejegyzésemet pont egy héttel ezelőtt írtam. S még ironikusabb a helyzet, mivel ugyancsak úgy volt, hogy Luca jön, aztán nem engedték. Nem csak az édesanyja, de az égiek sem. Az okát nem tudnám megmondani, egyelőre nem. Valójában aligha kell ezt nekem most tudni, majd ha eljön az ideje, úgy is megtudom. Vagyis inkább megértem.
Rég voltam olyan jól, mint most. És ez nem annak köszönhető, hogy annyi jó dolog történt volna velem. Bár kétségtelen, hogy újdonságok, nagy negatívumok sem. Legfőképpen azért nem, mert újra megvan az a hitem, ami kiveszett belőlem. De erről egy pár mondattal később.
Hogy mi van ,,Egyetlennel”. Nem tudom. Meg kell valljam, mikor utoljára találkoztunk újra összeomlottam. Semmi rossz dolog nem történt, az égvilágon semmi. S én mégis... Táncházban voltunk, s egyik ismerősével (meglepő módon) táncolt. Eszembe jutott mennyire szeretem, (igen, még mindig, s attól tartok, míg világ a világ). Az is eszembe jutott, hogy ő sohasem fog engem úgy szeretni, szerelemből, csak, mint barátot. Ismét ráébredtem, hogy nincs értelme az életemnek így: nélküle. Nem mertem vele táncolni, neki annyira jól megy, ragyog közben és jól érzi magát, én meg teljesen ügyetlen vagyok, ráadásul csak bénán ácsorogtam vagy üldögéltem ott, miután akivel addig táncoltam, elment (meg kell hagyni, helyes teremtés volt, s míg kettesbe forgolódtunk, addig nem is volt bajom). Mérges és keserű voltam. Az utolsó csepp a pohárba az volt, (ami a lehető legnagyobb gyermetegség, az egóm önzésének ,,legnetovábbja”) mikor Egylelkem elkezdte masszírozni Viki vállát. Azt éreztem, hogy nem igaz hogy Viki ennyire csélcsap legyen (Féltékenység? Na de mire, kire? A legjobb barátomra, akit Egylelkemnek nevezek? Utálom az egót!), úgy éreztem tökmindegy neki, mert képes bárki iránt vágyat érezni, s megtenni bármit…ráadásul ott vagyok én, aki bármikor képes érte életét áldozni és nem engem kér meg rá, mikor bizalmas kapcsolatunk erre sokkal több alapot szolgáltatna? Bizony, ilyen gondolatai voltak bennem a gusztustalan egómnak, s hányingerem van most magamtól, ha erre gondolok.
No tehát fölkaptam magam, közöltem a többieknek, hogy mire indulnak visszatérek, s otthagytam őket. Az örök vesztesként rágtam át magam a fénylő kirakatok előtt, a csillogás vakított, az utcák üressége hol nyomasztott, hol kellemes volt. Egyetlen nélkül mit sem ér már semmi… Aztán eszméltem. Ott álltam a Lánc-híd közepén, azt latolgatva mennyit kell szenvedni, ha leugrok...gyáva voltam, szerintem egy kicsit le is sikerült küzdenem ezt a gyengeséget, így hát végül nem tettem. Nem lettem öngyilkos.
Ráeszméltem, hogy akkor okoznék a legrosszabbat Vikinek, ha megtenném. Akkor is rosszat tennék neki, ha otthagynám, bár most már nem tagadom, nekem úgy sokkal könnyebb volna (nem kéne szembesülnöm vele, hogy sose fogja viszonozni érzelmeimet). Mellette kell maradnom, s immár barátként. Megpróbálni megőrizni ezt a szoros viszonyt anélkül, hogy bántanám szeretetemmel, el kell végleg fogadnom, hogy ő csak így szeret. Ki kell irtanom magamból azokat a rossz érzéseket, amiket akkor érzek, ha a pasijáról van szó, vagy ő maga kezd el valakivel kacérkodni. Tudom, könnyű mindezt mondani. Cselekedni nehéz. De nekem muszáj megpróbálnom érte, így mégis csak van valami értelme az életemnek. Persze, az a baj, hogy már megint én küzdök és kell minden fájdalmat s kínt leküzdenem ahelyett, hogy egyszerűen otthagynám őt, mint kínt, terhet, akármit...(amúgy kérdés, mennyire tudnám megtenni).
S ahogy telnek a napok, egyre elképzelhetőbbé változik számomra mindez. Nem kis részben azért, mert az életembe jött Luca. Ő az Úr hatalmas kegyelme volt felém, melyért nem győzök hálálkodni. Az egyik legfontosabb személy lett, az Egyetlen jelenleg az életemben, akibe ha szabad volna, képes lennék istenesen beleszeretni, talán, akár annyira, hogy Vikit (akit ezentúl nem is fogok Egyetlennek hívni) kiseperjem szívem azon helyéből, s helyébe őt emeljem, akkor pedig boldogságom dicsőítené folyamatosan az Urat. Sajnos azonban semmi nem lehet egyszerű. Az ő életében is van egy olyan ember, aki olyasmi, mint az enyémbe Viki. Nem tudom, így mit tehetnék érte, de ha bármit kér, megteszem majd.
Úgy látszik, le kell mondanom a reménységről, hogy rövidebb időn belül valakivel boldog lehetek.
Én mégis boldog vagyok. Mert az Úr elolvastatja velem az Özönvizet, ahol számomra olyan megható volt Jasna Góra ostormának leírása, hogy az visszaadta hitemet és reménységemet, melyből már az utóbbi hónapokban hiányzott.
Ugyanis, ez egy Jel. Mert utána néztem és kiderült pár dolog. Nagy Lajos alapította, majd a magyar pálosok kezébe került a kolostor. Mikor pedig a svédek lerohanták Lengyelországot, egyike volt az utolsó hűséges helyeknek, két-háromszáz főnyi védőserege legyőzte az ellenük törő 3000-es sereget a 40 napig tartó ostromban. A lelkesedés átterjedt aztán az egész országra. Olyan csoda, melyet hitüknek köszönhettek, ugyanis Jasna Góra-ban található Európa egyik leghíresebb olyan festménye, mely a Szűzanyát ábrázolja. A lengyelek tudták, hogy az ég segítette őket. Lengyelország megmenekült, II.János Kázmér pedig ekkor ajánlotta föl országát a Szent Szűznek (akárcsak Szent István!). Jasna Góra zarándokhely azóta is.
Jasna Góra magyar jelentése: Fényes Hegy!

Özönvíz

Ennek a bejegyzésnek alapvetően az lenne feladata, hogy édes Lucámnak megmutassam tegnap készült újfent rosszul sikerült rajzom. Na ez most nem fog megtörténni, nem azért mintha szégyent éreznék, csupán már föltettem a falra, s a kép amit készítettem róla nagyon nem adja vissza a hatást.
Egyébként is, ha minden úgy történt volna, ahogyan azt terveztük, ma láttam volna Drága Nejem, ami nagy bánatomra sajnálatos módon nem következik be, és ez bár búval tölt el, mégis javít valamit a helyzeten, hogy talán hétfőn már láthatom.
Most egy nagyon jó könyvet olvasok Henryk Sienkiewicz tollából, a címe Özönvíz, és megdöbbentően az én lelkivilágomnak való.
Címe és az életem közti kapcsolatra reflektálva kell azt mondjam, hogy sajnos néha a magunk életébe is meg kell történnie e bibliai erejű eseménynek, ha persze ez csak egy jelkép is, vagy inkább szimbólum, mély tartalommal. Az igazság az, hogy borzasztóan fáj, sokat szenved az ember, de mintegy purgatórium tisztítja meg a lelkét, tisztítja ki, hogy helyet adjon az újnak. És a víz, ami pusztított, most az újat táplálja majd.

Nejem

Néha akkor jön a kegyelem, mikor nem számítunk rá. Legtöbbször onnan, ahonnan a legelképzelhetetlenebb. Nekem az Úr egy angyalt küldött..bocsánat, Az Angyalt. Kérdezhetnétek, mi volt ez a kegyelem,és ez nem más, mint a tudat és érzés, hogy újra tudok mást szeretni, megint, képes vagyok más nőbe csodát látni. Mert Ő valóban csoda..

Luca

Ez a napom nagyon jól telt. Fölszabadúlhattam ,,bilincseimből", és azt hiszem boldog voltam. Nem köszönhetem meg ezt eléggé, és te vagy az oka Drága Édes Nejem. Köszönöm, Vu!

Néha ilyen is kell....

Hát, ami azt illeti, az Úr már megint kegyben részesített. Mint mindig. Pedig mennyit luciferkedtem az utóbbi időben. Hülye tagadás..el vele... Szerdán jön át Drága Nejem. Jó lesz, várom már nagyon. Nem csak mert ez természetszerűleg együtt jár egy jó pipázással, hanem mert szükségem van rá, és reményeim szerint neki is rám.

(u.i.: Elnézést az előző bejegyzés érthetetlensége miatt, ebből is látszik mennyi fontos dolgot mondtam ki, éreztem át, és ezek milyen hatással voltak személyemre.)