Tegnap meggyőztem magam arról, hogy mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül - hisz tulajdonképpen a társadalmi zahírom legyűréséről van szó - nem fontos iskolába mennem e sajnos idő szempontjából szépnek nem tekinthető napon. Így hát ma kortárssegítő találkozón voltam, ahol többek között a félelem volt a téma. Ez természetesen azok után, hogy Egyetlen kijelentette, egyenlőre semmi esélye a párakapcsolatnak köztünk, sok dolog elgondolására és önreflexióra késztetett.
Meg kell valljam, teljes meggyőződésem, hitem, tudásom, reményem, etc. hogy Egyetlen Az Igazi. Ennélfogva egyszer úgy is belém szeret (illetve egymásba szeretünk), és iszonyat boldog életünk lesz, egymásért, egymás miatt. Ha ez nem így valósul meg, akkor is muszáj, hogy egyszer járjunk, ,,fölpróbáljuk” egymást. Egyenesen szükségszerű, máshogy nem lehet. Viszont ehhez Neki fejlődnie kell. És Nekem is. Mindebből az következik, hogy az Úr nem hagyott el, szerelmemért, A Szerelmért harcolnom kell tovább, és a gyümölcse meg is lesz, de nem most. Nincs ugyanis itt az ideje (bizonyára sokkal rosszabbul alakulnának a dolgok úgy, mint így, ha általában nem is ezt érzem).
Ebből következően addig is élvezem jelenlegi kapcsolatunk szintjét, szeretetét, annak megnyilvánulásait, és közben megpróbálok társat találni magam mellé, hisz ha Egyetlen mással egész idő alatt végig kiélheti a vágyait, akkor én miért ne tehetném ugyan azt, és ez nem fogja azt jelenti, hogy nem szeretem és nem Ő az Egyetlen, csupán azt, hogy addig is kell mellém valaki, akit bizonyos szinten szintén nagyon fogok szeretni.
Talán féltem végig. Ezért nem mertem túl lépni. Mert hogyha túllépek, még a végén rájövök tudok nélküle élni, viszont mást nem tudnék szeretni, úgy-annyira semmiképpen, és ez az üresség elrettentett. Illetve akkor megint jöhetne a keresgélés, és mi van ha nem lesz senki? S ami még fájóbb, szeretem annyira Őt, hogy ne akarjak neki a legkevesebb kellemetlenséget, fájdalmat okozni, és nem ott lenni, (ha máshogy nem, úgy biztonságként).
Viszont ezek a félelmek nem tarthatnak vissza attól, hogy átlépjek a szakadékon. Tudom, mit kell tennem most. Találnom kell valakit, aki képes szeretni egy olyan embert, mint én (már ha van ilyen). Eközben megtartani a jelenlegi kapcsolatot Egyetlennel, sőt fejleszteni amennyire lehet. Ezalatt együtt leszek a másik lánnyal, akit ha jóval kevésbé, de így is nagyon fogok szeretni, és akivel jól érezhetem magam, s picit boldog lehetek.
És a legszebb, hogy Egyetlen nem veszít el, biztos szívem-lelkem-kezem ott lesz vele, mellette, érte, s ha szüksége van rám, hát én ott vagyok. Aztán a végén lehet, hogy a másik lányba átszeretek, vagy egy harmadik jön, aki ,,mindent visz”. És Egyetlen majd elveszít engem bizonyos értelemben és ez változtat rajta, fejleszti. Megkapja ami jár neki, ha ez sajnos fájni is fog, és amitől védeni, óvni szeretném, vagy még inkább átvállalni ezt a fájdalmát/kínját. És akkor majd később eljő a Fény, s valóban együtt lehetünk örökké Egyetlennel. Mert fejlődtünk mindketten eleget.
Mert Tudom, hogy Ő Az Igazi, A Lelki Társam, s ha utunk egy időre el is ágazik, vagy párhuzamosan fut egymás mellett, esetleg teljesen el is távolodik egymástól, de egy következő életben, vagy ebben az életben (és reményeim szerint minél hamarabb) összefog olvadni utunk Eggyé, és akkor Egymásnak leszünk azok, akik a legnagyobb, leghatalmasabb halhatatlan boldogságot adják a másiknak: Egymást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése