Szeretővel mit csinálsz..

Nah igen, most volt Budavári Eliberata. Két nap, szép dolmányok, csattogó szablyák, létrák, várfal, víz, szalma, lőpor szag, borgőz, elvetemült hagyományörző állatok. Az egyik legistenibb hétvége az évben. Zsoldot is kaptam, ami kifejezetten jól esett, mert így van egy kis pénzem, persze sosem ezért csináltam. Ezt csak elkötelezettségből lehet csinálni rendesen, szívből. Mert át kell adni valami tudást, valami lelket/szívet az embereknek amit az őseink képvisletek. Nem egyszerű, de igaz, tiszta szívű férfiaknak való munka, és én imádom csinálni. Kérelmeztem a felvételt a Bornemissza János Hagyományőrséghez, és tervezem, hogy megtanulok lőni elöltöltős fegyverekből, és szerzek majd valahonnan pisztolyt vagy puskát (ez persze több éves terv). Az aranyszablyások akik a Bornemisszába is benne vannak, szét akarnak válni az Aranyszablyától. Már előre is félek mi lesz ebből.
A mai nap amúgy életem egyik legjobbja, Tündérem elkísért, és fölolvashattam neki a várfalon, ragyogó napsütésben a versem, amit írtam neki. Igazán romantikus volt és remek, hogy iylen helyzetbe modnhattam el, beöltözve. Az más kérdés, hogy ő ezt az egészet a legkevésbé sem érétkelte (ha azt is modnta), de hát nem tehet róla senki, hogy nem az a romantikus, idealista típus:) Egyre jobban szeretem, köszönöm Uram!
Jah igen, ma a bemutatók előtt, volt egy ,,mise", de inkább hívnám istentiszteletnek, nem azért mert kálvinista volt (inkább volt katolikus), hanem mert nem is ez számított, nem volt pap sem, hanem pár vitéz őszinte tiszta szívvel imádkozott az Úrhoz, fölemelő élmény volt. És hát, el kell ismerni, hogy nincs jobb érzés, mint a ragyogó napényben, tiszta kék éggel a fejed fölött, a lőpor szagától megrészegülve, a lövésektől felélénkülve futni a várban kivont szablyával, megrohanva az ellenséget, miközben apró magyar kisgyermekek tucatjai néznek lenyűgözve, apák-anyák szíve mosolyog és ámul, és édes szívemért (aki oldalról figyel, és úgy érzem őt is védem) akár a halált is vállalva ordítnai tiszta szívből hogy: Jézus Jézus Jézus! - s csak szeretni.

Wonders of an ancient glory...

Hát, eljött az idő, hogy ismét ,,közkincsé" tegyem bánatomat, illetve problémámat. Mindenki tudja jól, hogy egy kapcsolat nem döccenőmentes, sok buktatója van, nehéz tud lenni, és blabla...én is így voltam ezzel, csak aztán végre megtapasztalhattam mennyire igaz.
Igazán szerelmes lettem, újra, tiszta szívből, és boldog vagyok. Viszont sok dolog miatt kissé elvagyok kenődve, és az egész kapcsolattal kapcsolatban azt a kérdést kell néha föltennem, hogy megéri-e mindezt?
Egyfolytában hiányzik, nélküle nehezen viselek minden órát, nemhogy napot...örülök ha kétnaponta láthatom pár órára (és itt egyfajta elnézést kérek az olyan pároktól, akik örülnek ha hetente vagy még ritkábban találkoznak, és minden tiszteletem az övék). És sokszor nem veszi észre mennyire igényelem csak azt, hogy érezzem a közelségét, hogy odabújjon hozzám. Nem kell egyfolytában tutujgatni, de amikor nincs más dolga és csak ül, igazán megtehetné azt, hogy arra a két percre az ölembe ül, nem tőlem egy méterre. Hiányzik az, hogy csak ritkán van igazi csók, hiányzik a gondoskodás érzése...hiányzik sokszor a felszabadultság érzése, az hogy nevessünk egy jót, hogy megértse amikor csak (,,feszültségoldó") poénokat mondok és nem komolyan gondolom, és ezért ne ledorgáljon és ne mondjon el valamit, mert nem veszem komolyan...
De mindezek apróságok ahhoz képest amivel egy mondatban összetudom foglalni a problémámat: Nem érzem, hogy szerelmes belém! Tudom, hogy szeret emberként, velem van és minden egyéb...de nem érzem azt, hogy férfi vagyok mellette akit kíván, akire vágyik, akibe szerelmes, akivel megakarja osztani az életét, a gondolatait, az érzéseit (mert például én megszeretném a magaméit vele). Megértem, hogy Ő ilyen, és azt is hogy nem házasság, de egy picivel szeretnék többet, valamiből amit hiányolok, mert sokra van belőle szükségem, egy érzést: mikor egy lány engem szeret fiúként.
De sokat köszönhetek az őseim erejének és hatalmas szívének, amit örököltem. Van elég türelmem, mert nagyon szeretem Tündéremet, nem is tudom igazából hogy kifejezni... Vele akarok élni, és érte...abban az értelemben nem tudok nélküle élni, hogy ha nem lenne és elveszíteném, meghalna egy darab a lelkemből, és utánna már más ember lennék, ha utánna át is alakul vagy ujjászületik is az a darab. Tudom, hogy A Fény harcosaként kell ezt az utat is bejárnom, s mivel szeretek, van elég erőm hozzá.

Tündérek márpedig vannak!!!

Hát,nagyon régen írtam ide bármit is. És az az igazság, hogy minden történés leírása nagyon sok idő volna, és sok munka, amihez most nincs kedvem. De történt valami az életemben, amiről muszáj egy pár mondatban beszámolnom. Hosszú várakozás, sok kínlódás, szenvedés és könny után, az Úr kegyelmet gyakorolt, s immár csak egy-két nap, és egy hónapos párkapcsolat lesz mögöttem egy olyan nővel, ki sokkal többet érdemel Vikinél, kit őszinte tiszta szívvel szeretek (szerelemből, amit soha nem hittem volna), s ki szeret engem. Több kívánságom nem is lehetne, nincs is igazán. Boldog vagyok, mint még sosem. Ilyenkor érti meg az ember, hogy mindig megéri a jóért küzdeni, mert nagy még a sötétség a világban, s a világot gyújtók: megkapják jutalmukat!